Kamarakórus

Kedves Kiskaláris!

Erre az órára hoztam Nektek egy kis ismertetőt Nógrád megye népszokásaiból, hogy jobban megismerjétek e tájegység szokásait, hagyományait. Azért is fontos ez számotokra, hiszen a tanult népdalcsokrotok gyűjtései Rimóc faluból származnak, amely település Nógrád megyében található.

Jó olvasást és kellemes hétvégét kívánok!

Üdv, Mariann néni

Kik is azok a jó Palócok? – Hagyományok, érdekességek és népszokások Nógrád megyéből

                                                          

Magyarország kis alapterületéhez képest fantasztikusan gazdag különböző népcsoportok, közösségek és tájegységek tradícióiban, szokásaiban. Bár sokat hallunk napjainkban is a Matyókról, Palócokról, de tudjuk is, hogy kik ők és hol, hogyan élnek? Tekintve, hogy a Sziráki Kastély is Nógrád megyében van, ezúttal a Palócok kultúrájának, népszokásainak, hagyományaiknak jártunk utána.

Népviselet

A palócság kulturális ismertetőjegyei között előkelő helyen szokás említeni a népviseletet, amely azonban már csak rendkívüli esetben kerül elő a ládafiából, illetve a hagyományőrző csoportok pompáznak bennük a különböző szereplések alkalmával.

A Palócföldön belül számos viseleti csoport (pl. bujáki, hollókői, kazári, őrhalmi, rimóci) alakult ki a nők hajviselete, főkötőik színe, díszítése, szoknyájuk száma, hossza, az ingvállak hímzése, a kötény formája, a pruszlik (ujjas kabátféle), a mell és fejkendő anyaga megkötésének módja, a férfiak kalapja, ingük hímzése, a rojtos aljú gatya hossza, szélessége stb. alapján. Az öltözet falvanként és csoportonként kifejezte viselőjének korát, vagyoni állapotát, de az alkalomra is utalhatott. Jellegzetes volt az új menyecskék főkötője. A szőtteshímek leginkább kötényeket, tarisznyákat és törülközőket díszítették. A feketével, illetve a fehérrel varrott lyukhímzést a kék-piros, majd a több színű követte. A pásztortársadalom faragó, véső tudományát kampósbotok, ostornyelek, ivóbögrék, sótartók stb. őrzik.

Népszokások

A népszokások legtöbbje az elmúlt évtizedekben megszűnt a mindennapi élet része lenni, s csak szórványokban, bizonyos elemeiben érhető tetten. Ugyanakkor egy részük folklorizálódik, tudatosan megőrződik hagyományápoló személyiségek és közösségek, alkotóművészek, intézmények, öntevékeny művészeti csoportok tevékenysége révén.

A palóc falvakban sokáig élt – és töredékeiben ma is él – a népi vallásosságnak azon formája, amelyben keveredik egymással az egyházak tanítása a hiedelemvilág misztikus jelenségeivel, a nép utánzó, játékos ösztönével. Így alakultak ki a naptári év egy-egy napjához, a különböző ünnepekhez kapcsolódó tradíciók.

Az egyébként is eseménydús adventi (karácsonyváró) ünnepkörben talán december 13-ához, Luca napjához fűződött. Ez a nap sok sok helyen a gonosz, ártó szellemek elűzésére kínált alkalmat. Egyes falvakban – Kazár, Rimóc, Mátraszőlős, Nőtincs – ekkor kezdték el készíteni a lucaszéket, hogy a karácsonyi misén azon ülve meglássák a boszorkányokat. Ekkor többféle asszonyi munkát (fonás, mosás, fosztás, kenyérsütés) tilos volt végezni. Luca napja a szerelmi jóslások időpontja is. Az Ipoly mentén ekkor szoktak a leányok ólmot önteni, hogy megtudják milyen foglalkozású lesz a párjuk. Karácsony előtt jártak házról-házra és némi harapnivaló, koccintanivaló kíséretében mutatták be játékukat a betlehemes fiúk, legények. Ecsegről, a 17. századból származik a betlehemes játék első magyar nyelvű emléke. Számos hagyományőrző csoport (például a rimóci ) élteti tovább a Palócföldön oly sajátos szép szokást.

Különösen Őrhalomra volt jellemző a pásztorok karácsonyi vesszőhordása, amellyel az állatok szaporodását vélték elősegíteni. A karácsonyi ünnepi asztalra több helyütt szénát, szalmát tettek, hogy ott szülessen újra a kis Jézus. Ilyenkor a család halottait is odavárták. A terített abrosz morzsáit a földeken szórták szét, hogy jó legyen a termés.

A karácsonyfára aggatott gyümölcs ugyancsak a következő évi gazdag termés ígéretét jelentette. Manapság a feldíszített útszéli keresztek, a sírokon megjelent földi javakkal teleaggatott karácsonyfák ugyanezen gondolatot éltetik tovább.

A palócok fontosnak tartották, hogy újévkor – amelyet kiskarácsonynak neveztek – az első látogató férfi legyen. Ilyenkor nem ettek szárnyast, mert elkaparja a szerencsét. Szívesen fogyasztottak viszont lencsét, hogy pénzben ne legyen hiány az újesztendőben. E szokásokat napjainkban is sok családban betartják. Néhány évtizeddel ezelőtt még minden palóc ház első szobájának a falán ott lógott a február 2-án megszentelt gyertyapár.

Elterjedt nézet volt, hogyha gyertyaszentelőkor az oltárnál rásüt a nap a papra, még 40 napig hideg lesz. De ismerték és alkalmazták a medve árnyékával kapcsolatos jóslást is.

A farsang, a lakodalmak, a dísznótorok és főként a fiatalság szórakozásának ideje volt. Ekkor nem hiányozhatott az asztalról a még ma is ismert és közkedvelt pampuska (fánk), a herőce (forgácsfánk) és a mákos mézes ferentő, frentő (guba) sem.

A karancsaljai falvakban divat volt a lányok vasárnapja.

Salgótarján környékén a fehérnép mulatsága volt az “ördöglagzi”.

Mátraalmáson még 1968-ban is maskarába öltözött asszonyok járták be a falut, s este férfi nélküli “macskabált” tartottak.

 A keleti palóc falvakban (Bárna, Cered, Zabar) a serdülő lányok a húsvéti nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdán készítették a mátkatálat, amelyet valamelyik társuknak küldtek el.

 A tavaszi ünnepkört kezdő virágvasárnap a barkaszentelésről volt híres. Varsányban például azt tartották, hogy a háznál annyi liba lesz, ahány szem van a barkán.

 Virágvasárnaphoz kötődött jellegzetes palóc szokás a kiszehordás, a villőzés is. Egy szalmabábút kivetettek a szomszéd község határára, hogy saját falujukat ne érje baj, kerülje el a betegség az évben.

 A kutatók feljegyezték, hogy a húsvét előtti nagyhéten a “a palóc kisöpri, kimeszeli, kitapasztja, rendbehozza házát, megnyírogatja a lovát, kipucolja a szerszámait és tisztogat mindenütt”.

 A húsvét hétfői locsolkodás, öntözködés (vízzel, kölnivel, parfümmel) szokás a városokban is elterjedt és máig tartja magát, csakúgy, mint az ország más részein.

 A májusfaállítás ideje május elseje, május első vasárnapja és pünkösd vasárnapja volt. Az utóbbi évtizedekben már virágkosarat is küldenek a lányoknak.

A Karancs alján az ilyenkor divatos virág a hortenzia volt. A pünkösdi mátkatál – ugyancsak a Karancs vidékén – nemcsak személyek között vándorolt, s fiú és lány között szőhetett barátságot, de több falu fiatalságát is összekovácsolta.

A Mátra egyes vidékein és az Ipoly mentén volt szokásban a lányok pünkösdi “királynéjárása”menyasszonnyal az élükön. Bár az úrnapja kifejezetten egyházi ünnep, palóc vidékeken jellemző volt, hogy az ünnepi sátorfüvet a betegségek ellen használták fel, zöld gallyat pedig a veteményes ágyba szúrtak a jobb termés érdekében.

 A nyári és az őszi ünnepkör jóval szegényebb a télinél, illetve a tavaszinál. Jószerivel csak a Szent Iván napi (június 24-i) tűzgyújtás, illetve – ugrás hagyományát, néhány ősi pásztorünnepi és a mindenszenteki, halottak napi szokást jegyeztek fel.

 Rendkívül gazdag a palócok körében az életjeles eseményeivel (születés, lakodalom, temetkezés) összefüggő szokásrendszer. Különösen a párválasztás, eljegyzés és az esküvő (lakodalmi menet, polgári és egyházi szertartás, a menyasszony kikérése, búcsúztatás és fogadása, a vacsora, mint a lakodalom fő étkezése, az ételhordás, a hérész: a menyasszony násznépének látogatása a vőlegényes háznál), az örömkalács, a díszes tyúk és a kakas, a menyasszonytánc, fektetés, elhálás, kontyolás, menyecsketánc, hajnali tűzugrás, osztogatás, a bezárás rítusa, utómulatságok hosszú ceremóniája mutat sok sajátságot, kisebb-nagyobb eltérést más vidékek, népcsoportok rítusaitól. Ezek egy része visszafogottabb, leegyszerűsített formában napjainkban is fellelhető s még inkább megjelenik a hagyományőrző együttesek lakodalmas játékaiban, bemutatóiban.

A palóc népviselet darabjai