2020. május 29., péntek

Matematika Jutka néni 0529

Kedves Hatodikosok!

Személyes konzultációra június 2-án 8 és 10 óra között lesz lehetőség az iskolában. 
Főként  azoknak ajánlom, akiknek lemaradásuk van.
Jelentkezni a jutkamat6@gmail.com címen lehet.

Jutka néni

Ének 05.29.


2020.05.29. ének 6.a

Kedves Gyerekek!

Biztos tudjátok már ti is, hogy a tanáraitok tartanak a jövőhéttől egy-egy kijelölt napon az iskolában konzultációt. Én szerdán (06.03.) 9.00-11.00-ig várom azokat, akik szeretnének jönni, kis csoportokban. Elsősorban felzárkóztatás és korrepetálás céljából lennének ezek a személyes megbeszélések.Természetesen ez nem kötelező, de aki szeretne, várom szeretettel! (Előtte viszont emailben kérem jelezze ezt nekem!)

A mai órán Ludwig van Beethoven tanult műveiből tesztet írunk, ami 5 kérdésből fog állni.
A feladatokat a füzetben kell megoldani az alábbi módon: feladat sorszáma + a helyes megoldás betűjele. Pl.:1. A

Fotón küldjétek el a kész munkát az emailcímemre! Kérlek fokozottan figyeljetek a határidő betartására, mert idén ez az utolsó dolgozatunk!

Határidő: 2020.05.31. vasárnap 14 óra

Dolgozat:

1.       Melyik művet NEM Ludwig van Beethoven komponálta?

A. D-dúr hegedűverseny
B. D-dúr „Az óra” szimfónia
C. V. c-moll „Sors” szimfónia

2.       Beethoven milyen hangszerre írta az op.27. cisz-moll „Holdfény” szonátát?

A. zongora
B. hegedű
C. zongora + zenekar

3.       Az alábbi kottarészlet melyik szimfóniában található és hanyadik tételben hangzik el?



A. IX. d-moll szimfónia, 1. tétel
B. V. c-moll „Sors” szimfónia, 1. tétel
C. IX. d-moll szimfónia, 4. tétel


4.       A linkre kattintva egy Beethoven-szimfónia első tételéből fogsz hallani egy részletet.
Melyik az a szimfónia?



A. IX. d-moll szimfónia
B. VII. Á-dúr szimfónia
C. V. c-moll „Sors” szimfónia


5.       A linkre kattintva egy Beethoven-zenemű harmadik tételéből hallasz egy részletet. Melyik az?



A. Holdfény szonáta
B. D-dúr hegedűverseny
C. IX. d-moll szimfónia


Várom az elkészült munkákat!

Szeretettel:
Orsi néni

Német 05. 29.

Deutsch 29. 05.

Kedves gyerekek!

Fontos!! Személyes konzultációt 06.05-én 10-12-ig tartok; kérem, jelezze felém 06. 02-ig az, aki részt szeretne venni rajta a  zongoragitar72@gmail.com címen. Köszönöm!

A múlt órákon elkezdtük a háziállatok témakörét.

Ma folytatjuk tovább:
1) Tk. 74.o. / 10 állatot látsz, szótározd ki; tanuld meg!

2) Tk. 74.o./ 3. feladatában válassz 3 állatot; írj le 3 mondatot, miért tetszik; vagy miért nem?

3) 75.o./ 4. Válaszolj meg 5 kérdést!

4) Tk. 76.o./ 6a) feladatot szintén olvasd el, szótározd ki és írj 3 kérdést a szöveghez!

A leckék határideje: szombat 12 óra. 
Kérem, mindenki küldje a leckét; köszönöm!

Jó munkát!
Zsuzsa néni

Néptánc

Kedves Táncosok!




Elérkezett a tanév utolsó táncórája! A mai alkalomra egy mesét hoztam nektek.

Nézzétek meg ezt a mesét!
Tetszett a mese?
Ki volt a kedvenced a mesében?
Rajzolj a meséhez kapcsolódóan!

Írd fel egy lapra, hogy milyen motívumokat, tánclépéseket ismertél fel a mese alatt! Próbáld megnevezni őket! Melyik rész, jelenet tetszett a legjobban? Miért ezt választottad?

Remélem jól érezted magad! 

Az eddig kiadott feladatok közül legalább hármat elkészítve szeretnék látni, hogy gyönyörű 5-ösöket írhassak a bizonyítványodba! 😉

ave.kispeter@gmail.com vagy messengeren

Szép, tartalmas nyári szünetet kívánok! VAKÁCIÓ!!!!😊 Éva néni

Rajz 05. 29.

Kedves Tanítványaim!

Köszönöm azoknak, akik már elküldték a könyvjelzőket! Nekik nics új beküldendő,kötelező feladat, ők rajzoljanak szabadon zentangle stílusban! Természetesen a jól sikerült munkákat most is várom a Teams csoportunk üzenőfalán, és szokás szerint jutalmazom is a szorgalmasan dolgozókat. A többieknek ezen a héten az a feladata, hogy befejezze, fejlessze a rajzát, és ha van elmaradásod esetleg, azt is csináld meg! Figyelmesen olvasd el a feladatok leírását!

Az elkészült munkákat (az esetleges elmaradásokkal együtt) a Teamsbe kérem feltölteni a megfelelő mappába. Ha szeretnéd, hogy a többiek is lássák, akkor tedd ki az üzenőfalra is!

Köztetek is nagyon sok ügyes rajzoló van, akiknek érdemes pályázatokon részt venni, ezért felhívom a figyelmedet egy nagyon jó lehetőségre, amelyről itt  olvashatsz.

Igaz Gergely: 

Irodalom Ági néni 05.29.

Irodalom 05.29.

FONTOS:  KONZULTÁCIÓS IDŐPONTOM KEDD 9-11 KÖZÖTT, TEHÁT  A JÖVŐ HÉTEN ÉS AZUTÁN EBBEN AZ IDŐPONTBAN BENN VAGYOK AZ ISKOLÁBAN. HA VALAKI KERES, HOZZA MAGÁVAL A FELSZERELÉSÉT ABBÓL A TÁRGYBÓL, AMIVEL KAPCSOLATBAN JÖN.

Remélem, tetszett a film.

És egy ezzel kapcsolatos feladat, ami nem kötelező. Aki megcsinálja, természetesen ötöst érdemel.

A könyved 226-232. oldalain találod a regény részletét. Ha túl hosszúnak érzed a részt és nincs, aki felolvassa neked, akkor a film alapján is megoldhatod a feladatokat.
A munkafüzet 57. oldalán dolgozz!

A kész munkát várom: 06. 04.

És az utolsó nagy falat az évre: Gárdonyi Géza

Kérlek, az alábbi videó segítségével készítsd el a szerző életrajzának vázlatát!


https://www.youtube.com/watch?v=2gsB07qLEyg

És egy kis összefoglaló az Egri csillagokkal kapcsolatban.


https://www.youtube.com/watch?v=jfIuJG6VH4Q&t=48s

A mű felépítésével kapcsolatban is készüljön rövid vázlat.

Ezeket várom vissza: 06.04.

Irodalom 05.29.


Tanév végi ismétlés


A 3 nagy irodalmi műnem: LÍRA, EPIKA, DRÁMA

-A líra műneme: -pillanatnyi, személyes érzéseket ábrázol a költő benne, gondolatokat fejez ki
                              -formája: vers
                               -műfajai: dal, óda, elégia, epigramma,

Feladatod, hogy a füzet korábbi vázlataiból vagy a tankönyv 263. oldalán a fogalomjegyzékből ismételd át ezen műfajok sajátosságait!
A füzetedbe írd le az általam itt leírt vázlatot és egészítsd ki azzal, hogy az egyes műfajokhoz ( dal, óda, elégia, epigramma) írsz egy-egy példát, címet a tanult művek közül a tankönyv segítségével!

-Az epika műneme: -elbeszélő műfajok csoportja
                                   - a külvilág áll az ábrázolás középpontjában
                                   - történetet mond el
                                   - műfajai: ballada, monda, eposz, mese, novella, regény

Itt is az a feladatod, hogy nézd át a műfaji sajátosságokat füzet vagy tankönyvi ( 263., 264. o)
fogalomjegyzék alapján, majd írj példákat!

-       A dráma műneme:-konfliktusok, drámai cselekmények színpadi megjelenítése
-                                        -monológok és párbeszédek váltakoznak benne
-                                        -műfajai: tragédia, komédia, tragikomédia
A dráma műneméről még 8. osztályban fogunk részletesebben tanulni!

Munkád küldd el nekem!
Határidő: június 3.
-                                 

Természetismeret

Természetismeret 6.a 05.29.

12 órakor Zoom.
604 296 8920
057029

Személyes konzultációra június 02-án 10-12 ig lesz lehetőség az iskolában. Azoknak ajánlom akinek problémája volt az elmúlt időszakban az online oktatással.

GERINCESEK A VÍZBEN ÉS A VÍZPARTON

Az elmúlt alkalommal a HALAK-ról már volt szó.
 Mf. 120.o.1.,2.,3.

KÉTÉLTŰEK 


Fajok: kecskebéka, leveli béka

Mf.103.o.5.,6.

HÜLLŐK

A film nem a vízisiklót ábrázolja ,de így történik az ő esetében is, az állkapocs különleges felépítése miatt.

 https://www.youtube.com/watch?v=h70Em09Q8FY
 Mf.104.o. 7.
 
MADARAK
Úszómadarak



Tőkés réce

Gázlómadár




 Ragadozó madár
Barna rétihéja

Mf.104.o. 8.f., 105.o. 10.f.
 
ildikoneni2020@gmail.com határidő:06.05.








Tömegsport_0529

PZS_tömegsport_0529

Kedves Gyerekek!

Nézzétek meg a következő videót!

Top 100 Goals Scored by Legendary Football Players ( 100 legszebb gól amelyeket 

legendás labdarúgók rúgtak)




Jó szórakozást kívánok.

Zsuzsa néni

Angol_0529


PZS_6a_angol_0529

Kedves Gyerekek!

Folytassátok a tegnap feladott feladatokat!

Házi feladat:

1. Hallgatási anyag - Tk. 52/1,4,5 feladat
https://sachtienganhhn.net/audio-stream/english-plus-1-class-audio-cd-2.html?fbclid=IwAR0N5rE0OQfAlE3nvRq-d1aDVpKRMZpkF7hY8Iwk0rNPD0_p7vLLL2jTkbE

2. Írásbeli: Mf. 42. oldal feladatai

Határidő: 2020.0602.


Kellemes hétvégét kívánok!
Zsuzsa néni

Kedves Gyerekek!

Személyes konzultációra június 2-án 8 és 10 óra között lesz lehetőség az iskolában. 
Főként  azoknak ajánlom, akiknek lemaradásuk van.
Jelentkezni a zsuzsaneni2020@gmail.com címen lehet.

Irodalom Gabi néni 0529

Azt szeretném, ha utolsó témaként mindenki írna egy fogalmazást, amely az elmúlt 11 hétről szól:

- hogyan élted meg a karantént
- milyen változásokat hozott az életben ( a tiedben és a családodéban)
- legjobb és legrosszabb dolgok
- nehézségek, élmények, tapasztalatok
- a digitális tanulás ...

Ez csak néhány gondolat, bármilyen ötleted lehet.

Figyelj a fogalmazás tagolására, a helyesírásra, kerüld a szóismétlést! Ha kész vagy, olvasd át a munkádat! Nem kell kapkodnod, 1 heted van a beadásra, a határidő: 06.05.!!


2020. május 28., csütörtök

Testnevelés

Kedves Gyerekek.

A heti feladatot küldöm.

Jó munkát és szórakozást!








Református hittan 05.28.

Kedves Flóra!
Év végéhez közeledve visszatekintünk az elmúlt évben tanultakra. Ilyenkor derül ki mi az amit mgtanultál, mi az amit értesz is. A hittan egy igen különleges tantárgy. Nem lehet jegyekkel, feleletekkel, eredményekkel mérni. Az eredményt a mindennapi életünkben ismerjük fel. Milyen hatással van ránk, hogyan változik meg a gondolkodásunk, mennyire értjük meg ezek után a velünk történt eseményeket. Mennyire változik meg az életünk az Istennel való találkozással, több irodalmi műben is megtalálható. Most egy filmet ajánlok a figyelmedbe, keresd meg a neten és nézd meg. A címe "Séta a múltban" amerikai romantikus film. Kamaszokról szól, akik suli után bandáznak, nagyon vagánynak gondolják magukat, ezért igen durván megtréfálják egyik társukat. Egyikük ettől kezdve nem érzi jól magát a bőrében. Valamire vágyik, de maga se tudja mire. Aztán a főszereplő élete gyökeresen megváltozik egy lánnyal való találkozás után.
Hasznos filmnézést! Edit néni

06. 28. Katolikus hittan


Kedves Gyerekek!

június 5-én, pénteken 10.00 órakor legyetek szívesek zoomon keresni, mert webórán találkozunk! https://us04web.zoom.us/j/6757783273  
 Meeting ID:   675-778-3273 Password: 9CuXGX



Ez az utolsó „személyes találkozás” az év kiértékelése, zárása is lesz. Lehetőleg mindenki legyen jelen!




Most vasárnap ünnepeltük Jézus mennybemenetelét. A mennybemenetel Jézus feltámadása utáni 40. nap eseménye. Ezt a napot áldozócsütörtöknek is hívjuk, mert sokszor ezen a napon, vagy ehhez közeli időpontban történik az elsőáldozás.


A jövő vasárnap lesz pünkösd ünnepe, ami húsvét utáni 50. nap, a Szentlélek eljövetele.


1.      A húsvéti ünnepkörről, összefoglalásként, oldd meg ezt a kis feladatot!



Húsvéti ünnepkör


1.      Az utolsó újszövetségi történetünk ebben az évben Lk 10. fejezetének szakasza. Olvasd el ezt a részt, különösen is figyelmesen az irgalmas szamaritánus történetét!

2.      Egészítsd ki a szentírási részt!



 


1.      Rendezd sorba a képeket!





1.    Oldd meg a redmenta feladatot!



Ének 05.28.


2020.05.28. ének 6.a

Kedves Gyerekek!

A mai tananyagot itt találjátok, nem lesz webináriumos óránk!

A mai órán Ludwig van Beethoven: IX. d-moll szimfóniáját fogjuk megismerni.

A szimfóniával kapcsolatos tudnivalókat megtalálod a Tk.: 184. oldalán.

Feladat: A vastag, fekete betűkkel írt mondatokat másoljátok be a füzetbe!

A IX. (d-moll) szimfónia (op. 125.) Ludwig van Beethoven utolsó befejezett szimfóniája, amely 1824-ben készült el. Tartalmaz részleteket Friedrich Schiller: „Óda az Örömhöz” című költeményéből, melynek szövegét szólisták és kórus énekli az utolsó tételben. Ez a mű az első példa arra, hogy egy nagy zeneszerző szimfóniában énekhangot a hangszerekkel azonos szinten használ.

A szimfónia az európai klasszikus zene egyik legismertebb, és Beethoven legnagyobb, süketsége alatt komponált mesterművei között számon tartott alkotás. Kimagaslóan nagy kulturális szerepet játszik a modern társadalomban, különösen, mióta az Európai Unió a negyedik tétel egy részletét (Örömóda, szöveg nélkül) a hivatalos himnuszaként használja. Külön érdekesség még, hogy ezen mű kézirata 2003-ban 3,3 millió dollárért kelt el. A szimfónia különleges vonzereje miatt ma már az UNESCO listája szerint a világ emlékezete program részét képezi.

Tételek:
1.       tétel (Allegro ma non troppo, un poco maestoso, d-moll)
2.       tétel (Molto vivace, d-moll)
3.       tétel (Adagio molto e cantabile, B-dúr)
4.       tétel (Finale – kórussal)


A híres Örömóda a negyedik tételben hangzik fel:


Kotta és magyar nyelvű szöveg:


A negyedik tételt itt tudod meghallgatni:



Az teljes szimfóniát itt találod:



Házi feladat: nézzétek át az alábbi Beethoven műveket:
Holdfény szonáta
D-dúr hegedűverseny
V. c-moll „sors” szimfónia
IX. d-moll szimfónia

Holnap ezekből a művekből egy tesztet fogunk írni!

Köszönöm a munkátokat!

Szeretettel:
Orsi néni

Német 05. 28.

DEUTSCH  28. 05. 

Kedves Gyerekek!

9 órakor várlak benneteket a zoom felületén!

A belépéshez szükséges adatokat itt találjátok:
ID: 626 197 6178
PW 827781
Zsuzsa néni 

Technika 05.28.

Gyalogos közlekedés szabályai

Ki a gyalogos és hol közlekedhet?
Gyalogos az, aki az úton gyalogosan közlekedik. Ha tolod a kerékpárodat, gyalogosnak számítasz. Alapvető szabályként a gyalogosnak a járdán kell közelednie, azonban, ha nincs járda, akkor a leállósávon, útpadkán vagy a kerékpárúton közlekedhet. Ha ezek nincsenek, vagy alkalmatlanok a közlekedésre, akkor a gyalogosok az úttesten is közlekedhetnek. Természetesen gyerekeke esetében ez csak felnőtt kíséretében lehetséges!
  • Ha járda hiányában csak kerékpárúton tudsz közlekedni, akkor igyekezz annak a szélén, menetiránnyal szemben gyalogolni! Így nem zavarod a kerékpárosok haladását. és könnyeben észreveszed a közeledő kerékpárost, ahogy ő is téged.



Jelzőlámpák
A gyalogosok forgalmát kétlencsés jelzőlámpa irányítja. Tilos az átkelés, ha felül az álló gyalogos pirosan világít! Akkor szabad csak átkelned, ha alul a haladó gyalogos zölden világít. Ha a zöld lámpa villogni kezd, akkor már nem szabad elindulnod a túloldalra, azonban, ha átkelés közben kezd villogni, akkor minél hamarabb be kell fejezned az átkelést!
  • Ne feledd, ha nem működik a jelzőlámpa, akkor úgy kell átkelni, ahogy a jelzőlámpa nélküli zebrán tennénk: alaposan körbenézve átkelés előtt!



Gyalogosokra vonatkozó jelzőtáblák
  • A jelzőtábla jelzése alapesetben minden vele szemben közlekedőre vonatkozik.
  • Az úttestre felfestett úgynevezett útburkolati jelek szintén tájékoztatnak, a járművezetők tájékozódását segítik: utasítást, tilalmat, útba igazítást adnak, illetve veszélyre figyelmeztetnek.
  • Gyalogosként azok a kék alapon fehér, illetve kék-fehér-fekete jelzések vonatkoznak rád, amelyeken gyalogost jelző kis ember figurát látsz.



Az átkelés szabályai
  • Ha nincs útkereszteződés, akkor bárhol átmehetsz a legrövidebb irányban, az úttestre merőlegesen, de nem átlósan vagy cikk-cakkban!
  • Mielőtt a járdáról az úttestre lépsz, mindig szét kell nézned, és meg kell győződnöd arról, hogy nem jön jármű, illetve a közlekedő jármű lelassított, megállt, és megadta az elsőbbséget, vagyis biztonságosan átkelhetsz.
  • Ha kétirányú a forgalom, két irányból jöhet jármű, ekkor a járdáról történő lelépés előtt először balra kell nézni, majd jobbra, utána ismét balra, azaz mindkét irányba.
  • Ne feledd, átkeléskor, az átkelésre és a közeledő járműre figyelj! Ne zavard a járművezetőket rohangálással, bizonytalan magatartással, legyen számukra is egyértelmű, hogy szeretnél átkelni a túloldalra! Ebben segít a szemkontaktus is, ha a járművezetőre nézel, és jelzed az átkelési szándékodat, illetve meggyőződsz arról, hogy ő is rád figyel.


A figyelemelterelés veszélyei
A közlekedés során több érzékszervünkre is szükség van. A látásunkra és a hallásunkra is támaszkodnunk kell ahhoz, hogy biztonságban legyünk.

Láthatóság
Az időjárás befolyásolja a közlekedés biztonságát.
  • Esős, csúszós időben a járművek a fékezéskor nehezebben állnak meg, és a gyalogosok is könnyebben megcsúszhatnak.
  • Csapadékos, ködös időben – ahogy sötétedés után is mindig – rosszabbak a látási viszonyok: nehezebben látják egymást a járművezetők és a gyalogosok. Ilyen esetekben csak az óvatosság, az egymásra figyelés és a láthatóság biztosítása adhat védelmet.
  • Mi segít gyalogosként, hogy jól látható légy? Az, ha élénk színű, világos ruhát hordasz, ha fényvisszaverő pántot, fényvisszaverő matricát vagy láthatósági mellényt viselsz.
  • Takarásból kilépés veszélyei
  • Lényeges, hogy olyan helyen kelj át, ahol jól látható vagy, ahol valamilyen nagyobb tárgy, oszlop, álló jármű, esetleg fa nem akadályozza a láthatóságodat, vagyis nem vagy takarásban.
  • Fontos, hogy az ilyen tárgyaktól, növényzettől távolabb menj, ahol már észlelhető vagy a közeledő járművezetők számára. Szintén lényeges, hogy buszmegállóban álló busz mögül vagy előtte ne lépj ki váratlanul, hanem várd meg, amíg elmegy, s csak utána kelj át az úttesten!


Megkülönböztető jelzést használó járművek
Mentő, rendőrautó, tűzoltó
  • Ha gyalogosként ilyen jármű érkezését hallod és látod, akkor még a zebrán is meg kell adni számukra az elsőbbséget, függetlenül attól, hogy esetleg épp zöldet mutat neked a lámpa. Vagyis el kell engedned őket, mielőtt átkelnél az úttesten.


A közösségi közlekedés szabályai
  • Csak álló járműre szállj fel, illetve le, akkor, ha teljesen kinyíltak az ajtók!
  • Addig ne szállj fel, amíg vannak leszállók!
  • Lehetőség szerint ülve utazz, ha nincs ülőhely, akkor mindig kapaszkodj!
  • Ha hátizsákod van, azt vedd le, vagy úgy tartsd, hogy másokat ne zavarjon!
  • Légy előzékeny az idősekkel, kismamákkal, beteg vagy sérült emberekkel szemben: engedd őket előre, add át nekik az ülőhelyedet!
  • Ha telefonálsz, vagy fülhallgatóval zenét hallgatsz, barátaiddal beszélgettek, mindig ügyelj arra, hogy hangoskodással másokat ne zavarj! Járművön soha ne szemetelj!


Házi feladatok (csorbalaszlo1962@gmail.com)
Jelöld meg a gyalogosokat az alábbi képen!


Melyik jelzőtábla hátoldalát látod a képen?

Sorolj fel olyan tevékenységeket, amelyek szerinted veszélyesek lehetnek gyaloglás közben!

Karikázd be az alábbi eszközök közül azokat, amelyek segítenek, hogy gyalogosként rossz látási viszonyok között is jól látható légy!

Mit gondolsz, melyik gyalogos látható jól a vezető számára, és miért?

Nézd meg az alábbi képet! Miért helytelen úgy átkelni, ahogy a fiú szeretne?

Jövő órán egy online Redmenta teszten mutathatjátok be, hogy mit sikerült megjegyezni az elmúlt hetekben. Erre a tesztre majd jegyet is kaptok.
Itt egy gyakorló feladatsor. Ehhez hasonló lesz a teszt is! 
Kattintsatok ide:

Zoom óra 05.28. 13:00 814-607-4553 Jelszó: 100710






Technika

Kedves Gyerekek!
Ezen a héten a közelgő Pünkösdről és Gyermeknapról osztok meg veletek ismereteket.
Ajánlom szíves figyelmetekbe!
Pünkösd
Gyermeknap



A Pünkösd eredete, hagyományok, népszokások
A pünkösd az egyház számára az öröm ünnepét jelenti, így számos vigadozó népszokás fűződik hozzá. A szokások ma már kihalóban vannak, de az ember érzi, ünnepre, pillanatnyi csöndre, játékra, társaságra szükség van most is. Üzenetet hordoznak ezek az ünnepek, az ember és a természet szeretetét hirdetik, csupa olyat, amiben megkapaszkodhatunk, és amik által tovább léphetünk.

"Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje"
Piros Pünkösd napját ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában. Magyarországon is újra piros betűs nap a Pünkösdhétfő. De mi is ez az ünnep? A hozzá fűződő népszokásokat rég-rég elfelejtettük. Vagy mégsem? Pünkösd napjára minden felébred. Abbahagyja a lusta nyújtózást a világ, ember és állat párt keres. Nedvektől duzzadnak a levelek, zsong és zsibong az élet.
Jól tudták a régiek, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák előtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért. Erre szolgált a pünkösd, a húsvét utáni ötvenedik nap. A templomokban évről évre megemlékeztek erről a napról, a lángnyelveket a pünkösdi rózsa szirmaival helyettesítették, a Szentlélek jelképeként fehér galambot repítettek szabadon. A lányok és asszonyok bíborvörös ruhába öltöztek, befont copfjukat a hagyomány szerint a bal vállukra kanyarítva, a férfiak felöltötték ünneplőjüket, és kezdődhetett a mulatság.
Néhány faluban még ma is élnek a pünkösdi hagyományok, játékok, az Alföldön a Pünkösdölés, a Dunántúlon a Pünkösd királyné járás. A pünkösd királyválasztás sajnos teljesen eltűnt, pedig a mai napig él a szólás: Rövid, mint a pünkösdi királyság. Kezdetben vitézi szokás volt, a katonák maguk közül választottak egy évre királyt. Ezt idézi Balassi Bálint verse:

"Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókat könnyebbítő szele"

 Pünkösdi királyné járás

A legszebb kislányt választották meg kiskirálynénak, ami nagy tisztesség volt. Mise után házról házra jártak jókívánságokkal, versekkel, énekekkel köszöntve a háziakat, virággal szórták be a szobát.
A játék végén a háziak megkérdezték a lányokat: Hadd, látom a királynétokat édes-e vagy savanyú? Fellebbentve a díszes kendőt megcsiklandozzák a kislány állát. Ha a királyné mosolyog, de a fogát a világért sem villanthatja ki, megnyugszanak a háziak, mert jó lesz a termés. Ekkor a háziak almát, tojást, kolbászt, pénzt ajándékoztak a jót kívánóknak.

 Török basázás

Egy 10-12 éves gyermeket beöltöztetnek selyembugyogóba, turbánt kötnek a fejére. Égetnivaló kölyköt választanak erre a szerepre, aki amúgy is rászolgált a verésre. Persze kitömik a ruháját szalmával, hogy ne fájjanak az ütések. Aztán összeláncolt kézzel vezetik végig a falun. Énekelnek, a basa ugrándozik, a fiúk meg zöld gallyakkal csépelik boldogan.

Pünkösdi eső

Májusi eső aranyat ér, de a pünkösdi eső ritkán hoz jót. Tartja a hiedelem.

Pünkösdkirály választás

Amolyan legényvirtus volt, lovas versennyel, tűzugrással, tekézéssel. Aki a legderekabbnak bizonyult, egy évig ingyen ihatott a falu számlájára és minden mulatságra hivatalos volt. A pünkösd az udvarlás, párválasztás ideje. Ilyenkor enyhültek a szigorú szabályok, a leányok bátran mutatkozhattak választottjukkal.

A szokások ma már kihalóban vannak, de az ember érzi, ünnepre, pillanatnyi csöndre, játékra, társaságra szükség van most is. Üzenetet hordoznak ezek az ünnepek, az ember és a természet szeretetét hirdetik, csupa olyat, amiben megkapaszkodhatunk, és amik által tovább léphetünk. Most majd Pünkösdvasárnap és hétfő után, a keddek és szerdák hétköznapjaiban.
Dezsőné Török is inviting you to a scheduled Zoom meeting.

Topic: Dezsőné Török's Zoom Meeting
Time: May 28, 2020 01:00 PM Budapest

Join Zoom Meeting
https://us04web.zoom.us/j/8132355886?pwd=U3BaektteFZBVkI1a3pvaFhCM2NJZz09

Meeting ID: 813 235 5886
Password: 105045




Angol_0528

PZS_6a_angol_0528

Kedves Gyerekek!

9 órakor találkozunk az Zoomon.



Pallagi Zsuzsánna is inviting you to a scheduled Zoom meeting.

Topic: Pallagi Zsuzsánna's Zoom Meeting
Time: May 28, 2020 9:00 AM Budapest

Join Zoom Meeting
https://us04web.zoom.us/j/8827032109?pwd=Vm92QVdXOWI5MkhCNEJ2Kzc1WWtuZz09

Meeting ID: 882 703 2109
Password: 259879


Zsuzsa néni

EMLÉKEZTETŐ
Az órán lefordítottuk a"School lunch" szöveget és megbeszéltük az új szavakat.
Házi feladat:
1. Hallgatási anyag - Tk. 52/1,4,5 feladat
https://sachtienganhhn.net/audio-stream/english-plus-1-class-audio-cd-2.html?fbclid=IwAR0N5rE0OQfAlE3nvRq-d1aDVpKRMZpkF7hY8Iwk0rNPD0_p7vLLL2jTkbE

2. Írásbeli: Mf. 42. oldal feladatai

Határidő: 2020.0602.

2020. május 27., szerda

Matematika Andi néni 05.27.

Sziasztok!
A webináros órán ígértem, hogy gyakorlófeladokat fogok kitenni a hétre, amelyek megoldásával fel tudtok készülni a jövő heti tesztre.
Sok sikert a feladatok megoldásához!

Törtrész kiszámítása















Százalékérték kiszámítása









Szakkör 05. 27.



Deutsch
Fachzirkel  27. 05.

Sieh doch den Film! In der Musikstunde hast du den vielleicht schon gelernt.
Welcher Komponist hat die Musik zum Nussknacker komponiert?

Der Nussknacker und der Mausekönig-märchen

https://www.youtube.com/watch?v=KOpTUfejFgw

Viel Spaß!
Zsuzsa néni

Történelem 05.27.


A tavaszi dicsőséges hadjárat –orosz beavatkozás-vereség

Kedves Gyerekek!

Személyes konzultációra június 5-én lesz lehetőség 10.00 és 12.00 óra között az iskolában.
Elsősorban azok számára, akiknek probléma volt az elmúlt hetek online oktatása alatt a tananyag elküldésével, lemaradásuk van.
Erre bejelentkezni a következő ZOOM órán lesz lehetőség (június 3-án).
Mai napon nem lesz ZOOM óra.
Az utolsó leckéhez érkeztünk, ami a szabadságharc sikeres tavaszi időszakát és lezárását tárgyalja.


Tnk. 182.-185. o.

-Elsőként nézd meg a az első link alatt lévő rövid összefoglalót!
-Ezt követően egy érdekes csata animációt nézhetsz végig a sikeres tavaszi hadjárat egy jelentős, április 6-ai, Isaszegnél történő csatájáról.
- Feladatod pedig, hogy a következő kulcsszavak alapján írd meg a füzetben a tankönyv szövege alapján a vázlatot és küldd el!
Kulcsszavak:
 Damjanich János, Szolnok, Klapka György, Isaszeg, Debrecen, Függetlenségi Nyilatkozat, Buda felszabadulása, I. Miklós orosz cár, Segesvár, Világos, Komárom, Arad


Fejlesztés Jutka néni 0527


Az európai hulladékcsökkentési hét résztvevőinek adatait mutatja a diagram.
Válaszolj a kérdésekre!













zoldmatek.hu



Nyelvtan Ági néni 05.27.

Nyelvtan 05.27.

Akkor jöjjön az összefoglalás.

Nézzétek át a tankönyvben az elméletet, különösen odafigyelve a narancssárga részekben a felkiáltójeles tudnivalókra! A 66-72. oldalakon olvassátok át ezeket. Használhatjátok a füzetben a vázlatokat is.

Ha az elmélet megvan, jöjjön a gyakorlat. Nagyon fontos, hogy fel tudjátok ismerni ezeket a szófajokat a mondatokban. Vegyétek elő a munkafüzetet és lelkiismeretesen nézzétek meg azokat a feladatokat, amiket megcsináltunk.

Gyakorlásként: Tk.69/2. és 72/2. feladat.

Visszaküldeni most nem kell semmit, de tanuljatok, készüljetek becsülettel.





Nyelvtan 05.27.

A ZOOM órán elhangzottakat azzal egészítem ki, hogy a határozószókra vonatkozóan az órán közösen megoldott feladat mintájára önállóan oldjátok meg  a Mf. 136. o/9.10. feladatát. ( segít a tankönyv 104.105. oldala is.

Személyes konzultációra június 5-én 10.00 és 12.00 óra között lesz lehetőség az iskolában.
Azok számára, akiknek az elmúlt hetek online oktatása alatt problémájuk volt a tananyag elküldésével, elmaradásuk van.

Akik kedden ( május 26-án) nem voltak ZOOM órán , azok mindannyian haladéktalanul küldjék el az öt LearningApps feadatot. Akiknek nincs most küldeni való feladatuk: Ádám, Lili, Milán, Hédi, Kamilla, Kamor, Viki, Szabi)  Többieknek igen!

Nyelvtan Gabi néni 0527

Személyes konzultációra június 2-án 9 és 11 óra között lesz lehetőség az iskolában. Azoknak ajánlom, akiknek lemaradásuk van, problémájuk volt a tananyag elküldésével.

A viszonyszók - tk. 107. oldal

A következő szófajok alkotják a viszonyszók csoportját:

·       a kötőszók: szavakat, mondatrészeket, tagmondatokat vagy egész mondatokat kapcsolnak össze: és, s, de, hogy
·       a módosítószók: a mondatban megfogalmazott kijelentést módosítják: nem, talán
·       a névelők: két fő típusukat különböztetjük meg: a határozott és a határozatlan névelőket: a, az, egy
·       a névutók: a névszók után állnak és valamilyen körülményt fejeznek ki: alatt, előtt
·       az igekötők: módosítják vagy akár meg is változtathatják annak a szónak a jelentését, amelyhez kapcsolódnak: ki, le, vissza
·       a segédigék: kifejezi a cselekvő számát, személyét, a ragozást (határozott vagy általános), illetve utal a cselekvés (jövő) idejére is: fog

Önálló jelentéssel nem rendelkeznek, viszont a mondatokban más szavakhoz kapcsolódnak, és hozzátesznek valami fontosat a jelentésükhöz
A viszonyszók általában nem toldalékolhatók

Kötögető
Névelő??
Nem minden igekötő
Segédigék